Hová vezethetnek az MSZP berkein belül dúló hatalmi harcok, valamint milyen megoldásra késztetik őket a berkeiken kívül folyó politikai, környezeti változások? Az ellenzéki párt karrierjének három nyilvánvaló kiútja mutatkozik a jelenlegi langyos vízi ácsorgásból: az újjáalakulás talajára lépve próbál egy korábban már sikeres vezetővel érvényesülni és egységesülni; esetleg egy egyelőre ismeretlen, ám karizmatikus vezető oldalán, egészen új arculattal kíván a felszínen megkapaszkodni; netalán egy lendületes, tapasztalatlan, egyelőre mégis komoly és hiteles, balközép demokrata elveket valló párt (összefogás) fogja lesöpörni a politika színteréről. A következőkben megnézem és elemzem a három lehetséges kimenetelt eredményező utat és annak esélyeit.
1. A korábban már sikeres vezető megnevezés alatt elsősorban Bajnai Gordonra gondolok, aki volt MSZP-s miniszterelnök lévén mégsem mosható össze teljes mértékben az MSZP pártjával, vagyis inkább egy hitelvesztett párt hitelvesztett politikusaival. Szakértői válságkormányzása révén mindvégig igyekezett elhatárolódni a napi politika kisebb botrányaitól és kicsinyes problémáitól, az egyéves időtartamot pedig kormányfővé választása alapvető céljára használta: megóvni az országot a gazdasági válság mélyülésétől, valamint a kormánypárt vezetési válságának kiteljesülésétől. Bajnai ugyan eddig is és ezután is egyértelműen elutasította a magyar pártpolitikában való részvételt, meglátásom szerint sok politikus a párt újraépítésének lehetőségét még mindig a potenciális és támogatott ex-politikus visszatérésében látja és reméli. Sem Gyurcsány, sem pedig Mesterházy nem jelent olyan reális megoldási lehetőséget a jövőben, amely mögött a teljes szocialista párt, illetve annak elbizonytalanodott és elpártolt szavazóbázisa fel tudna sorakozni, Bajnai színrelépése által azonban reális esély mutatkozna a probléma megoldására. Az új, de már ismert, nem utolsósorban pedig elismert vezető alkalmas lehetne arra, hogy a pártot megújult színben tüntesse fel, vezető politikusainak frissítésével pedig egészen visszaszerezze elveszített támogatottságát és hitelét. Az eredményekhez vezető lassú, de biztos utat választva (hiszen Bajnai nem volna a biztos helyett bizonytalan választás), azon ő csakis lendületes munkával és megfontolt, következetes döntések révén tudna végighaladni.
2. Az MSZP egy másik lehetősége egy egyik pillanatról a másikra megjelenő politikusban rejlik, aki főként karizmája révén tudna jelentős sikereket elérni, ami természetesen együtt járna az előző pontban is megjelenő teljes arculatváltással. A szocialisták pártja azonban olyan szinten taszította el magától saját szavazóit, önmaga pedig olyan szinten osztódott nem csak két, több irányba, hogy félő, egyetlen politikus lendülete kevésnek bizonyulna az egész párt alapjainak újbóli lerakására (mindez az előző pontban leírtakra is vonatkozik). E feltételezés bekövetkeztének valószínűségét nagyobb mértékűnek tartom (az MSZP kreativitásának eddig is megmutatkozó csekély mértéke és kiszámíthatósága alapján), mint az előzőét, váltópárti alternatívaként való erősödésére azonban kevés esély mutatkozik. A sikeresség talajára való rálépés első mozzanata az volna, ha a párt belső rendszere minél hamarabb kilökne, azaz kitermelne önmagából egy vezetésre termett politikust – ennek bekövetkezte már reális útirányt rajzolhatna az MSZP süllyedésből való kilábalásának.
3. A harmadik utat két alpontra szeretném bontani. Az egyik irányt egy (akár látszólag) alulról szerveződő baloldali összefogásban látom, amely a Fidesszel szemben önnön természetéből adódóan legitim ellenzéki erőként tudna fellépni. Ilyen összefogás-kezdemények ugyan megmutatkoznak a kormány elleni tüntetésekben és azok szervezésében, ám mindez kevés próbálkozás egészen addig, amíg e kezdeményezés(ek) az internet szintjén vannak megrekedve. Az ellenzéki erők összefogás révén ugyan erősek és sikeresek lehetnek, mindennek összeérésére idő szükségeltetik, amit sürgetni nem lehet. Ahogyan az LMP megszületett, megszülethet más fiatal párt is, válhat erőssé az eltűnés helyett – ehhez azonban szükséges, hogy ne elégedjen meg az LMP által is képviselt kis párt szereppel, komoly szándékokkal mutassa a választók felé elkötelezettségét és fiatal, még korrumpálatlan törekvését.
A másik irány egy MSZP-ből kiváló új párt volna. Ennek bekövetkezte talán a legnagyobb eséllyel indulhatna az új balközép párt címért az általam felsorolt irányok közül, ám arról, hogy az új demokratikus ellenzék élére Gyurcsány Ferenc álljon, ráadásul sikerrel, erős kétségeim vannak: Gyurcsány túlságosan megosztó politikus ma Magyarországon ahhoz, hogy éppen egy összefogás képviseletében lépjen fel. A baloldali űr betöltésének kulcsszava tehát legtöbb esetben a lendületben, újdonságban, fiatalságban gyökerezik, ezek pedig alapfeltételei akár az MSZP újjászületésében, akár pedig a stafétabot átadásának egy újonnan született párt kezébe.
Egy új, legitim erő, avagy egy régi újjászerveződésének forrásaként három szerepre igyekeztem rámutatni: (1) szakértői, (2) karizmára épülő és (3) (látszólag) alulról, esetleg a balközép értelmiség szintjéről építkező legitim vezetési szerepeket. Az idő, valamint az állampolgárok nyomása végül ki fogja kényszeríteni a baloldalon keletkezett elégtelenség és űr betöltését, hiszen mindig minden esetben a nép szüksége és akarata az, ami a politikát és a történelem folyamát végső soron befolyásolja.
