A 2012. január 1-jétől hatályos alkotmány és a jelenlegi választókerületekről szóló törvény megsemmisítése után egyre sürgetőbb kérdéssé vált a választási rendszer régóta politikai napirenden szereplő reformja. Ahhoz, hogy 2012 januárja után időközi vagy általános választást lehessen tartani, a törvényt legkésőbb 2011. december 31-ig a Parlament elé kell terjeszteni, annak megalkotása tehát a kormány és az ellenzék közös érdeke. A Fidesz 2010. május 17-én nyújtotta be a 198 fős törvényhozásról szóló javaslatát, amely azonban eddig nem került napirendre, a megfelelő társadalmi vita érdekében azonban még a tavaszi ülésszak vége előtt szükséges lenne megtenni ezt a lépést. A kormánypárt egy évvel ezelőtti javaslatát több elemző korrektnek, és a jelenleginél semmiképpen nem aránytalanabbnak nevezte, kérdés azonban, hogy miért ezt a konstrukciót tartja a párt a legelőnyösebbnek, illetve a létszám csökkentésén kívül a „fülkeforradalom” után sikerül-e forradalmasítani a fülkékben lezajló folyamatokat is. Elemzési szempontként a választási rendszerek két legfontosabb aspektusára helyezem a hangsúlyt, elsőként az arányosság, majd a képviselet kerül a vizsgálat középpontjába.
Arányosság
A jelenlegi, meglehetősen bonyolult választási rendszer aránytalansága szinte minden választás alkalmával bebizonyosodott, volt már ennek nyertese az MDF, az MSZP, és a 2010-es választások alkalmával a Fidesz, amelynek 53%-os összesített eredmény mellett kétharmados többséget sikerült szereznie. A parlamenti pártok általánosságban egyetértettek a lakosságarányosan Európa egyik legnagyobb parlamentjének számító magyar törvényhozás létszámának megkurtításával, és az optimális képviselőszámot a választójoggal rendelkező lakosság köbgyökeként meghatározó általános elv értelmében körülbelül 200 fősre kívánták csökkenteni a honatyák számát. A Fidesz jelenlegi javaslata 198 fős parlamentet helyez kilátásba, amely mindössze eggyel kevesebb az MSZP által javasolt létszámnál, a mandátumok elosztásának módja azonban alapvetően különbözik a két párt elképzeléseiben.
A Fidesz szándékai szerint megmaradna a vegyes választási rendszer, körülbelül a jelenlegi arányokkal, amelyben a képviselők 45%-a egyéni, 40%-a listás helyről jut be, míg 15%-ot osztanak ki kompenzációs listán. A majdnem felére csökkenő létszám mellett azonban a megyei listák megszűnnének, helyette mindenki az országos listára szavazhatna. Az egyenlő szavazatok elvét eddig sem megvalósító választókerületeket a kormány újrarajzolná, melynek következtében 90 körzet jönne létre. Az eredeti javaslat szerint a választás egyfordulóssá válna, az egyéni mandátumok esetében pedig relatív többség is elég lenne a képviselő hely megszerzéséhez.
A megyei listák megszüntetése a parlamenti létszám ilyen jelentős csökkentése mellett szükségszerű, és kevésbé szolgálja bármely párt érdekeit, sokkal inkább technikai jellegű változtatás. A legtöbb kerületben jelenleg kiosztott 4-6 mandátum ugyanis 2-3-ra csökkenne, ami jelentős aránytalansághoz vezetne.
Ezzel szemben az egyéni választókerületek jelenlegi javaslat szerinti megváltoztatása – az aktuális állapot szerint mindenképpen – a kormánypárt érdekeit szolgálná. Az egyéni képviselők a listával szemben elvileg jobban kötődnek az általuk képviselt kerület választópolgáraihoz, ami fordított irányban – szintén elviekben – úgy valósul meg, hogy egyéni képviselőt személyi kvalitások, nem pedig pártkötődés alapján választanak a polgárok. Az utóbbi évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy ezekről a helyekről is a választók pártpreferenciája dönt, az MSZP éppen ezért javasolná a listás, arányos rendszert. A Fidesz számára azonban jelenleg előnyös az egyéni rendszer, ami többségi jellege révén a nagy pártoknak kedvez, a szavazás egyfordulóssá tételével pedig még jobban érvényesülni tud ez a hatás. Az Index cikke szerint azonban a fordulók száma még nem dőlt el, de az eredeti javaslatban – az MSZP elképzelésével megegyezően – csak egy kör szerepel. Míg a legnagyobb ellenzéki párt alapvetően az általa javasolt változtatás jellege és költségcsökkentés miatt favorizálná ezt a megoldást, a Fidesz arra hivatkozik, hogy az eddigi évek tapasztalatai alapján nagyon ritka, hogy egy egyéni képviselő fordítani tudjon. Ez a megoldás kizárná a korában győztes stratégiaként és bevált módszert, mely során visszalépésekkel sikerült számok kerületben megfordítani az eredményt, ugyanakkor ez a rendszer még inkább kétpárti irányba vinné a politikai berendezkedést, amivel néhányan a jelenlegi szisztémát is okolták. A mostani helyzethez hasonló, versenyképes ellenzéket felvonultatni nem képes felállás esetén az új rendszerben a Fidesz számára még kevésbé jelentene nehézséget a kétharmadot jelentő 142 parlamenti hely megszerzése, amelyet ráadásul kisebb egyéni kerületi támogatottsággal is megszerezhetne, mint jelenleg.
Képviselet
E szempont szerint mindenképpen jelentős újításokat hoz az új választási rendszer, kérdéses azonban, hogy ez mennyire politikai, mint inkább technikai jellegű változás, amely a korábbi hiányosságokat próbálja pótolni.
A jelöltállítás kritériumaként a Fidesz javaslatában az ajánlószelvények sokat vitatott rendszere maradna meg, a 750 cédula összegyűjtése azonban a nagyobb létszámú körzetek miatt elvileg könnyebb lenne. Kérdéses ugyan, hogy a kormány hogyan képzeli a választókerületek határának újrarajzolását, de alapjában véve ez a rendszer nem irányul kimondottan a kis pártok kizárása ellen. Az országos lista állításának kritériuma 23 egyéni képviselő állítása, ami a jelenlegi rendszerhez némileg hasonló, és bár kizárja a regionális jellegű kezdeményezéseket, a jelenlegi rendszernél nem igazságtalanabb. Az 5%-os parlamenti küszöb az MSZP javaslatában is megmaradna, ami alapvetően megóvná a parlamentet a túlzott fragmentálódástól.
Az eddigi választási rendszer képviseleti szempontból egyik legnagyobb hiányosságának nevezhető, hogy a kisebbségek parlamenti megjelenése nem volt biztosított. Az MSZP javaslata erre nem tért ki, a Fidesz azonban konkrét elképzeléssel állt elő. A kisebbségeket képviselő szervezetek számára a 198 „rendes” helyen kívül maximum 13 hely állna rendelkezésre, amelyeket országos listáról szerezhetnek meg. Számukra könnyítés, hogy a listaállításnak nem előfeltétele az 5%-os küszöb, de 5 egyéni választókerületben jelöltet kell állítani, a lista első helyén álló jelölt pedig az egy mandátumhoz szükséges szavazatok egyharmadának birtokában is bejuthat a törvényhozásba. Ennek hatására és megvalósíthatóságára a korábbi tapasztalatokból nem lehet következtetni, ám mindenképpen figyelemreméltó egy ilyen biztosíték bevezetése. Azonban a maximális, 13 fős létszám mellett a kisebbségi képviselők együttesen is csak a parlamenti szavazatok mindössze 6%-ával rendelkeznének, és bár frakcióalapítási jogukat valószínűleg a Házszabály módosítása tartalmazná, nem valószínű, hogy akár ennek megvalósulásával érdemi szerephez jutnának a törvényhozás munkájában.
Az állampolgársági törvény következményeképp valószínűleg eltörik az Alkotmány azon passzusát, amely magyarországi lakhelyhez köti a választójogot, amivel a határon túli magyarok is választójogot kapnának. Az egyelőre nem tisztázott, hogy ők külön mandátumokról döntenek majd, vagy a hazai pártok listájára szavazhatnak. Amellett, hogy teljesen bizonytalan, hogy a körülbelül 4 millió határon túl élő magyar állampolgár közül hányan kívánnak elmenni szavazni, ez a kérdés mindenképpen fontos dilemmát vet fel. A szomszédos országok kisebbségei, illetve az egyes kontinensek magyarsága által küldött külön képviselő egyrészt nem tenne jót az ország új alaptörvény miatt egyébként sem túl pozitív irányú nemzetközi megítélésének, másrészt míg a Vajdaságból vagy Szlovákiából megvalósítható lenne, Latin-Amerikából vagy Ausztráliából igencsak nehézkes volna bárkit delegálni a törvényhozásba. A másik megoldás természetesen a hazai pártlisták külföldre juttatása, ami azért vet fel aggályokat, mert egyrészt a nehezen megbecsülhető választási hajlandóság végeredményre gyakorolt hatása akár jelentős is lehet, másrészt felmerül a kérdés, hogy például a 60 éve Ausztráliában élő magyarok vajon mennyire képesek tudatos választóként viselkedni, mikor egy olyan ország parlamentjéről szavaznak, amelynek munkája az ő életükre semmilyen közvetlen hatással nincs.
A fentiek alapján látható, hogy a Fidesz által javasolt koncepció gyakorlatilag megfelel a párt érdekeinek. A jelenlegi vegyes rendszer által okozott aránytalanságot nem szünteti meg, mi több, az egyfordulóssá tétellel még kevesebb esélyt ad a kisebb pártok számára. A kisebbségek képviseletének megvalósítása ezen csoportok körében természetesen növelheti a kormánypárt népszerűségét, és mivel a maximum 13 fős csoport önálló parlamenti erőként aligha lesz képes megjelenni, erősítheti az őket bejuttató párt parlamenti bázisát. A határon túli szavazati jog kérdése konkrét szabályok hiányában nehezen elemezhető, ráadásul ez az ügy önmagában is elemzési téma lehetne. A parlamenti előkészítő-bizottság munkájából eddig kiszivárgott részletek, illetve az alapkoncepcióként szolgáló javaslat figyelembe vétele után annyi talán már látható, hogy a jelenlegi választási rendszer pártokra és parlamenti arányokra vonatkozó hatását az új szisztéma is megőrzi majd, a forradalmi hatás pedig alighanem elmarad.
