Választási rendszerek vizsgálatakor előre fel kell hívni a figyelmet néhány fontos dologra. A választók szavazáskor arról döntenek, hogy melyik pártra vagy személyre adják a voksukat. A gyakorlati eszköz, amivel a képviselet elvéből valóság lesz, az a választási rendszer. Az, hogy a szavazatok milyen módon befolyásolják a parlamenti helyek elosztását, a választási rendszer kérdése. Ennek pedig politikai jelentősége van. Egyszóval a választási rendszer nem egy semleges módszer, van olyan politikai erő, amelyiknek kedvező, van olyan, amelyiknek hátrányos. Nem létezik olyan univerzális módszer, ami mindenkinek kedvezne.
Két felfogás között helyezhetőek el az ismert választási rendszerek. Az egyik véglet – és az ősibb is – az egyéni választókerületeken alapuló többségi rendszer, míg a másik oldalon az arányos rendszer áll. E két felfogás egyben kapcsolódik a politikai szereplők demokráciáról alkotott képéhez is. Azok, akik az erős és cselekvőképes kormányzat hívei, és inkább elvetik a politikai pártok közti alkukat, ők valószínűleg az ez irányba terelő többségi választási rendszereket fogják előnyben részesíteni. Azok pedig, akik úgy gondolják, hogy a demokrácia az egyes erők közti párbeszédben tud igazán kiteljesedni, ők az arányos rendszer hívei lehetnek inkább. A két felfogás közül egyik sem jobb vagy rosszabb, hanem inkább más.
Ezt azért volt fontos megállapítani, mert a jelenleg kormányzati pozícióban, és kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-KDNP-t a többségi demokrácia követői közé lehetne besorolni leginkább. A parlament politikai összetétele jelenleg lehetőséget ad arra, hogy a választási törvényt a Fidesz-KDNP az ellenzéki szavazatok nélkül is elfogadja. Ez azt jelenti, hogy a többi, más demokrácia-felfogású párt akaratát a döntési helyzetben lévő kormánykoalíció nem köteles figyelembe venni. Tehát, a jelenlegi helyzetben - amikor az Alkotmánybíróság döntése, valamint a parlamenti létszám csökkentése miatt törvénymódosítási kényszer áll fenn – az az igazi kérdés, hogy átviszi-e saját elképzeléseit a Fidesz-KDNP a gyakorlatba. Röviden, olyan választási rendszert hoznak-e létre a kormánypártok, ami a győztesnek és a nagyobb pártoknak kedvez-e, vagy nem?
Egy forráshoz tudok nyúlni akkor, amikor a Fidesz-KDNP választási törvényről alkotott elképzelését akarom megismerni, ez a 2010. májusában benyújtott, – és azóta is tárgysorozatban levő, el nem fogadott – törvényjavaslat. Gulyás Gergely alkotmányügyi bizottsági tag nyilatkozata szerint, azon kívül, hogy vegyes, elemeiben a korábbira épülő választási rendszer lesz, nem lehet az említett dokumentumnál többet tudni. Ezt a forrást fogom a továbbiakban elemezni abból a szempontból, hogy milyen hatása lehet a rendszernek a magyar politikára.
Alapjaiban tényleg hasonló az elképzelés a korábbihoz, az állampolgárok két szavazata három csatornán keresztül eredményezi az összesen 198+13 mandátumot. A továbbiakban a három ágat külön vizsgálom.
Az első a 90 egyéni kerületre épülő többségi ág, ami nagyon felülreprezentálja a győzteseket, tehát nagyon aránytalan. Itt 90 mandátum kerülne kiosztásra, a 198 – normálisan megszerezhető – 45%-a. Továbbra is kétfordulós marad ez az ág, viszont fontos változás, hogy mind az első mind pedig a második fordulóban a relatív többségi metódus kerül alkalmazásra. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az első forduló érvényes volt- 50%+ 1 szavazat volt a részvétel a körzetben -, akkor a legtöbb szavazatot szerző jelölt jut mandátumhoz, és nem kerül sor második fordulóra. A módosítást azzal indokolták, hogy eddig szinte minden esetben az nyert a második fordulóban is, aki az elsőben nyerésre állt, ezért így takarékoskodni lehet. Ez valószínűleg így is van, de nem esik szó egy másik fontos tényezőről. A két forduló közti idő adott lehetőséget korábban a politikai alkuk meghozatalára, és a jelöltek visszaléptetésére. Amennyiben ez az elem nem lett volna 1998-ban, akkor a Fidesz nem tudott volna például kormányra kerülni, hiszen az FKGP-nek nem lett volna lehetősége a jelöltjeinek visszaléptetésére, ezáltal a listán legtöbb szavazatot elért párt, az MSZP, rögtön az első fordulóban kormányképes többséget szerezhetett volna.
Második mandátumszerzési csatorna a pártlistákra szavazás, amelyre a szavazók második voksa érkezik. Itt jelentős változtatást eszközöl a tervezet. A megyei területi listák összevonásra kerülnek országos lista néven, mivel 2-3 mandátumú körzetek igen aránytalan eredményt produkálnának – a magyarázat szerint. Ez így is van, mert minél kisebb a mandátumok száma - tehát a körzet magnitúdója -, annál aránytalanabb eredmény születik, hiszen kevés mandátumot sok párt közt lehetetlen arányosan elosztani. Az így felállított országos listán 78 mandátum – a 198 40%-a – szerezhető meg. Továbbra is a Hagenbach-Bischoff matematikai formulával válnak majd a szavazatok mandátumokká. Ez az ág kifejezetten arányosabb lesz, mint a korábbi területi listák eredménye.
Harmadik csatorna az eddig is létező kompenzációs lista, melyen 30 mandátum és az országos listán megmaradt mandátumok kerülnek kiosztásra. A korábbi rendszerben ez az ág volt a legarányosabb. Ide kerülnek fel a egyéni körzetekben mandátumot nem eredményező, ún. töredékszavazatok pártonként. Ezek közt a korábban is használt d’Hont matematikai formulával dől el, hogy kinek mennyi szavazat jár. Habár az alkalmazott formula a nagy pártoknak kedvez, korábban a legkisebb pártok itt tudták a legtöbb mandátumot begyűjteni, és ez volt a legarányosabb csatorna.
A törvénytervezet elemzéséből kiderül, hogy – ha ezt fogja a parlament elfogadni – akkor arányosabbá válik a magyar választási rendszer, tehát közelebb lesz a parlamenti pártok mandátumainak aránya a választók preferenciájához, mint a korábbi választási rendszer alatt, hiszen a 198 képviselő 55%-a arányos rendszerben jut majd be a parlamentbe.
A nulladik fordulóról, tehát a választáson való indulás feltételeiről nem szabad megfeledkezni. Ez igen nagy kihívások elé állítja a kisebb pártokat. A javaslat szerint a 90 országos választási kerületből 23-ban jelöltet kell tudni állítani az országos listára vágyó pártnak. Ennek feltétele a viszonylag rövid idő alatt begyűjtendő, kerületenkénti 750 ajánlás. Már itt sokaknak gondot okozhat a rajthoz állás is egyáltalán.
A kisebbségeknek biztosítandó kedvezményes mandátumszerzési lehetőséggel maximum 13 képviselői szék osztható ki. Ehhez elég az országos listán egy mandátumhoz szükséges szavazat egyharmadának a megszerzése. A 198 fő mellett, és kiegyensúlyozott erőviszonyok esetén az is elképzelhető, hogy jelentős befolyáshoz juthatnak a kisebbségek parlamenti képviselői.
Továbbra is bizottsági fázisban van az említett törvényjavaslat, aminek szerintem az az oka, hogy még nem tisztázódott, hogy a nem Magyarország területén élő magyar állampolgárok miként szavazhatnak majd, ha szavazhatnak. Több nemzetközi példa közül szerintem az olasz esetet fogják adaptálni valahogyan. Ott az alsóház 630 képviselőjén felül jelképes számú, 12 fő kerül be a parlamentbe a külföldön élők szavazata alapján.
A jövőbeni választási rendszer eddigi forrásai alapján meg lehet állapítani, hogy a rendszer arányossága fog erősödni. Valószínűleg kevésbé érzékelhető majd torzítás, ami leginkább a területi listák összevonásából keletkező, nagy mandátumszámú országos listának lesz köszönhető. Ez azt is jelenti, hogy a Fidesz-KDNP a rendszerre – a benyújtott javaslatuk alapján – nem fogja „ráerőszakolni” a saját demokrácia felfogását nagy valószínűséggel, hiszen a többségi elem kevésbé lesz domináns, mint eddig volt. Mindezek mellett meg kell említeni, hogy továbbra is lesz 5 %-os küszöb, viszonylag nehéz és nagy infrastruktúrát igénylő ajánlási szisztéma is. Az arányosításon persze mindent megváltoztathatnak a nem az ország területéről érkező mandátumot okozó szavazatok, amelyek mennyiségéről és módszeréről egyelőre nem áll rendelkezésre információ.
