Az új kormány egyik sokat hangoztatott üzenete az volt, hogy "saját magukon", tehát a politikai osztályon kezdik a spórolást. Ennek jegyében fogadta el tavaly tavasszal az Országgyűlés azt a törvényt, miszerint a következő választások után a parlamenti képviselők száma a jelenlegi 386-ról 198-ra fog csökkeni. A párt politikusai körében nyílván komoly érdeksérelmekkel járó intézkedés a választók szemében szimpatikus lépés, a kisebb parlament inkább szimbolikus, mint gyakorlati jelentőségű ígérete régóta szerepel a magyar politika horizontján, mint a politikai osztály önmérsékletének jelképe. A politikai rendszer szempontjából az ezzel kapcsolatos legfontosabb kérdés az, hogy a képviselők milyen rendszerben kerülnek majd megválasztásra, az új létszámmal miképpen módosul az eddigi vegyes, két szavazattal és három bejutási csatornával jellemezhető, inkább a győztest preferáló szisztéma.
Az áprilisban elfogadott, és 2011-ben életbe lépő Alkotmány állammal foglalkozó részének 2. cikke és első pontja erről ennyit mond: “Az országgyűlési képviselőket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják.” Az elmúlt időben kormánypárti politikusok egyre több konkrétumot árulnak el a talán már ezen a nyáron megszülető új választási szabályokról: eszerint a létszám csökkentésével megmarad a vegyes választási rendszer, ám a kevesebb kiosztható hely miatt az eddigi megyei listákból egy országos lista lesz. Emellett most már szinte biztosnak tűnik az is, hogy valamilyen formában a Magyarországon állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is kapnak választójogot. Az alábbiakban igyekszem bemutatni az ezek szerint a hírek szerint kirajzolódó koncepció lényeges pontjait, valamint lehetséges hatásait a magyar pártversenyre nézve, illetve bemutatom, hogy milyen hatalmi érvek szólhatnának ettől eltérő alternatív rendszerek bevezetésére.
Egy vegyes választási rendszer annál arányosabb, minél nagyobb a listán megszerezhető mandátumok aránya. Az információk szerint a jelenlegi rendszer különböző csatornáin megszerezhető mandátumok megoszlása nem változik jelentősen. A területi listát felváltó országos lista az arányosság irányába való elmozdulásként is értelmezhető, hiszen egy listás rendszer arányossága annál nagyobb, minél nagyobb a körzetek magnitudója, ám itt kulcskérdés az is, hogy van-e bejutási küszöb, és ha igen, az mekkora. A vegyes rendszer egyéni ágában fontos azt vizsgálni, hogy egy-, vagy kétfordulós lesz-e a lebonyolítás. Utóbbi a visszalépések eszközével egyértelműen segíti a kisebb, de koalicióképes pártokat, míg előbbiben a relatív többség is elég egy körzet elhódításához. Emellett a választókerületek kialakítása is stratégiai fontosságú, hiszen megoldható tradicionális ellenzéki “fellegvárak” más kerületekbe “olvasztása”.
Meglátásáom szerint ebben a koncepcióban gondolkodva a Fidesz érdekeinek leginkább egy egyfordulós egyéni ág kedvezne a leginkább, amivel a következő választáson nagyban megnehezítené az ellenzék pártjai közti együttműködést, nem elhanyagolható módon pedig saját, inkumbens jelöltjei számára is “alacsonyabban lenne a léc”. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a jelenlegi 5%-os küszöböt sem fogják csökkenteni, hasonló okokból.
A Fidesz előtt álló lehetőségek jobb megértése céljából jó eszköz lehet felvázolni, milyen érvek szólhatnának egy tisztán egyéni, és egy tisztán listás rendszer bevezetése mellett a kormánypárt szempontjából. Egy tisztán arányos rendszerben a Fidesz még tavalyi, valószínűleg “megismételhetetlen” támogatottsága mellett sem járt volna a kétharmad közelében sem. Egy ilyen rendszerben nagyon megnőne az koalíciós kormányzás valószínűsége, és a konszenzuskényszer is, és minimálisra csökkentené egy újboli egypárti kétharmad esélyét. Mindez azt is jelentené, hogy a Fidesz alkotmányos “vívmányai” időtállóságának esélyei is növekednének.
Egy tisztán többségi, egyfordulós választás, amely a nagy pártokat preferálja, rövid távon inkább kedvezne az érdekeinek, ám a pártszimpátiák eltolódása esetén valószínűbbé válhatna egy egypárti alkotmányozó többség kialakulása.
Az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára vagy létrehoznak egy külön, nem túl hosszú listát, vagy az ő szavazataik is az országos listára kerülnek. Ez a kormánypárt számára azért lehet előnyös, mert- feltételezve- hogy a határon túliak körében valóban jelentős népszerűségnek örvend- ezt úgy kamatoztathatná, hogy ennek szándékoltságát és valóságtartalmát más pártok sem tudnák minden kétséget kizáróan bizonyítani.
Összeségében bármilyen döntés is születik a Fideszen belül a végső szisztémát illetően, vagy bármilyen nagy igyekezetet is fognak fordítani arra, hogy a nekik legkedvezőbb választókerületi beosztást rajzolják meg, hosszú távon nem gondolom, hogy jelentősen ronthatják a demokrácia minőségét, amíg az alkotmány vonatkozó passzusait nem sértik meg. Rövid távon minden kétséget kizáróan van lehetőségük hatalmi szempontjaik érvényesítésére, ám a választók, és a pártok is tanulnak.
