Az új médiaszabályozás körüli viták a Fidesz-KDNP választási győzeleme óta meghatározó részei a magyar politikai életnek, ám annak elfogadása, majd módosítása óta, valószínűleg az eltelt idő miatt csitulni látszanak a kedélyek. Ez lehetőséget nyújthat arra, hogy ennek segítségével próbáljuk meg értelmezni az elmúlt év eseményeit, hiszen a törvény elfogadásának során minden politikai szereplő megmutatta a “foga fehérjét”. Én arra szeretnék választ találni, hogy a Fidesz, mint racionálisan működő, a szavazatok maximalizálását szem előtt tartó politikai erő, miért ment bele egy számára szerintem hosszú távon valószínűleg több politikai költséggel, mint haszonnal járó törvény körüli bozótharcba, ahelyett, hogy az ellenzéknek gesztusokat téve, kevésbé konfrontatív módon fogadott volna el egy – a végül megszületőtől – tartalmilag kevéssé eltérő szabályozást. Kérdésemben kétségtelenül van egy implicit előfeltételezés: az, hogy a Fidesz számára világos volt az, hogy a törvény elfogadtatásával komoly belföldi és külföldi frontokat nyit. Ám azt hiszem, még ha ennek mértékét tekintve el is számíthatták magukat, váratlanul nem érhette őket. Ezért ettől eltekintve elemzési eszközként megpróbálom rekonstruálni feltételezhető motivációit és céljait, majd ezeket összevetni a mára már megítélhető hatásokkal.
A feltételezett célok
1. A Fidesz szakpolitikusai, szakértői és meghatározó politikusai szentül meg voltak győződve arról, hogy az általuk elfogadott szabályozás és kialakított intézményrendszer helyes, és hozzájárulhat egy, a párt értékrendjéhez közelebb álló közgondolkodás kialakításához,
2. A Fidesz prominensei úgy gondolták, hogy közép- és hosszú távon számukra szavazatokban megjelenő hasznot jelenthet az új közszolgálati konstelláció, amennyiben nagyobb teret biztosíthat számukra a hírek gyártásában, keretezésében és értelemzésében.
3. A Fidesz politikai és kommunikációs boszorkánykonyhájában - természetesen az érdemi, tartalmi érvek meglétét nem kizárva – kitűnő gumicsontot találtak meg a médiaszabályozásban, amely heves vitáinak árnyékbában kevesebb figyelem éri például a “nyugdíjmentést”, vagy az AB jogköreinek a szűkítését, illetve időt hagy a kormány számára a cselekvésre.
4. A törvény tartalma, és elfogadásának módja is jól illeszkedik a kormány- részben szimbolikus eszközökkel operáló- rendszeralakító, “rendszerváltásnál kevesebb, kormányváltásnál több” kormányzási attitűdjéhez.
A feltételezett motivációk közül kiemelkedik a jobboldal és a magyar sajtó hagyományosan nehéz viszonya. Ennek oka az a máig is a jobboldali politikai újságírásban és közbeszédben megjelenő, amúgy az ún. médiaháborúban kicsúcsosodó percepció, miszerint baloldali médiatúlsúly volt és van, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Emellett az okok számbavételekor nem lehet kihagyni a politika hatalmi-személyi aspektusait sem, amelyek természetüknél fogva kevéssé jól feltérképezhetőek. Ám a politika jellemzőinél fogva sosem tudhatjuk egészen biztosan, hogy egy-egy döntés mögött gondos tervezés és stratégia, pozicó harc vagy más megfontolások állnak.
A hatások közül az alábbiakat emelném ki:
1. Nem egyszer az elmúlt fél évben az ország számára kulcsfontosságú partnerek kormányának tagjai kritizálták az új törvényt, nem is beszélve a nemzetközi sajtóban megjelenő tudosításokról. Eltekintve ezeknek a támadásoknak a genezisétől, az valószínűsíthető, hogy az Orbán-kormány nemzetközi megítélése ma rosszabb, mint abban az esetben volna, ha nem születik új médiatörvény.
2. A kormány ezzel belföldileg is támadási felületet adott maga ellen. Nemcsak az ellenzék pártjainak, hanem teret nyitott olyan, parlamenten kívüli, civil kezdeményezések számára is, amelyek akár hosszú távon, de ma még kiszámíthatatlan módon befolyásolhatják a magyar belpolitikát, jelenthetnek új alternatívát, különösen a bizonytalan pártválasztók számának növekedésével.
3. A Fidesz ezzel beigazolni látszik olyan félelmeket, beindít olyan reflexeket, amelyek már korábban is sok nehézséget okoztak számukra. Antidemokratikus, arrogáns, csak a hatalomra vágyó alakulatként tették láttathatóvá a pártot, amely mindkét fentebb említett hatás kialakulásában markáns szerepet játszott.
Azt hiszem, röviden sikerült bemutatnom, hogy milyen célok vezethették a kormányt, és hogy ezeket részben milyen fennáló viszonyok magyarázhatják. Én, mint már bevezetőmben említettem, úgy gondolom, a kormánypártok számára hosszú távon veszteségekkel jár a törvény, és ennek az oka az, hogy még ha az általuk kijelölt célok elérésére alkalmas is lehetett és lehet, az általa elszenvedett presztízsveszteség és a korábbi negatív sztereotípiák tovább erősítése sokkal nagyobb hátrányt jelent.
