A médiatörvény a 2/3-os többséggel rendelkező Fidesz-KDNP kormány első és talán legnagyobb port kavart olyan intézkedésének tekinthető, melyet a hazai és nemzetközi szakmai- és közvélemény egyaránt sarkalatos kritikával illetett. Írásomban megpróbálok választ keresni arra a kérdésre, hogy miért szabadultak el az indulatok a médiatörvény nyilvánosságra kerülését követően.
Az átlag magyar polgár még csak hírét sem hallotta az új médiára vonatkozó rendelkezéseknek, amikor a sajtó már a diktatúra kiépítésétől volt hangos. Az ellenzék mantraszerűen szajkózta, hogy kétharmaddal mindent lehet, totális állami ellenőrzés alá kerül a média, csorbul a sajtószabadság, egyetemes jogok sértése történik, a médiatörvény az első lépés a jobboldali diktatúra kiépítésében, pusztán figyelemelterelés a valós problémákról etc… A kormányoldal kezdeti reakcióját a magyarázatok mellőzése és az „ez van, ezt kell szeretni” attitűd jellemezte. Látva, hogy az indulatok nem csillapodnak és az Európai Unió érdeklődését is felkelti a Magyarországon zajló csatározás, a kormány megpróbálta elplántálni azt a magot, hogy a médiatörvény jó és szükséges. Felszínre került azonban, hogy az új rendelkezés számos ponton erősen megkérdőjelezhető vagy éppen „homályos” és nem mellesleg az alaptörvény módosítása révén lehetséges csak érvénybe léptetése.
Ekkor lépett közbe az EU és felszólította az Orbán-kormányt a törvény tartalmának módosítására a polgári szabadságjogok tiszteletben tartása mellett. A nemzetközi bírálathullám megállítása végett a kormány lefordította a médiatörvényt, mely az indulatok újabb elszabadulását eredményezte a hazai fronton. A fordításból kimaradtak a „lényegtelennek” titulált részek, melyek egyesek szerint valóban mellőzhetőek voltak a törvény lényegének megértése szempontjából, hiszen az ideiglenes intézkedésekre vonatkoztak; mások viszont gigantikus összeesküvés elméletek gyártásába kezdtek, mondván, hogy a kormány túl akar járni az EU eszén elfedve a törvény valós célját. Akadtak kevésbé politikai jellegű vélemények is, melyek szerint a kormány csupán „elbaltázta” a fordítást.
Véleményem szerint azonban az előbbiekben említett okok egyike sem fedi a valóságot. Személyes meggyőződésem, hogy a Fidesz-KDNP kormánynak elképzelése sem volt, hogy ekkora port fog kavarni a média szabályozása. Természetesen élve a 2/3 erejével saját képére kívánta formálni a média világát, azonban ennek hátterében diktatúra, illetve totális hatalom kiépítésére nem volt törekvés, egyszerűen kedvezőbbé akarta tenni saját maga számára azokat a feltételeket, melyek esetleges akadályokat jelenthettek volna. Túl sok munkát nem fektettek a törvény kidolgozásába, hiszen akkor olyan sarkalatos pontok, mint például a média politikai célokra való felhasználásának lehetősége nem kerülték volna el a figyelmüket. Nem feltételezhették, hogy egy ilyen nagy volumenű kérdés kikerülheti a közvéleményt és az ellenzéket. A médiatörvény csupán egy volt a sorban a rohamos gyorsaságú törvénygyártási folyamatban, ezért váratlanul érte a kormányt a közvéleményben bombaként való robbanása, melynek oka, hogy az ellenzék által generált, diktatúra és hasonló dinamikus kifejezéseket használó vita futótűzként terjedt el a polgárok soraiban.
Az Európai Unió felszólalásával azonban újabb felvonásához érkezett a média szabályozása körül zajló huzavona. Eleinte az Orbán-kormány dinamikusan kiállt gyermeke támogatása mellett, mondván hogy „esze ágában sincs változtatni” a rendelkezésen, minimális figyelmet fordítva ezáltal a külföldi kritikának. Ezt a hozzáállást gyökeresen megváltoztatta a magyar soros elnökség kezdete. És hogy mi történt ezután? Lehetségesnek tartom az állampolgárok jelentős része nem tudna választ adni a kérdésre. Ennek oka pedig, hogy az elnökség elindulásával az Európai Unió vigyázó szemeinek közelsége végett csendesen megtörtént a médiatörvény módosítása. Egyetlen hangos szó, védekező retorika – semmi nem hangzott el. Nyoma sem volt a kormány korábbi vehemens kiállásának új rendelkezése mellett.
Mi állhat a kezdetben foggal-körömmel védett médiatörvény zokszó nélküli szabályozása mögött? Egyszerűen az idő. Elévült, elcsendesedett a vihar, felváltotta az alkotmányozás körül zajló vita, illetve a kormány gazdasági problémák megoldására irányuló intézkedései. Akármennyire is bátran szónokolt Orbán Viktor arról, hogy a magyar állam bizony nem fog fejet hajtani az Európai Unió akarata előtt, a soros elnöki szék betöltését követően egészen némulásig csavarta a hangerőt. Természetesen annak kommunikálása már elmaradt, hogy az európai akaratnak megfelelően megtörtént a törvény módosítása, hiszen a szabályozás kudarca, ráadásul uniós utasításra való meghiúsulása súlyos csorbát jelent a kormány portfóliójában. Ennek hangoztatását kormányoldalról senki sem szorgalmazza szívesen – az ellenzék pedig egyszerűen el van foglalva az alkotmányozás legitimációjának támadásával.
Összefoglalva a médiatörvény pályáját egy mai celeb „karrierjéhez” tudnám hasonlítani. Szülei soha nem hitték, hogy valaha ismert lesz a neve, azonban a sors fintora, hogy egy véletlen folytán ország-világ figyelmének központjába került. Hónapokon keresztül táncolt a közbeszéd fókuszában, egyesek támadták, mások szerették, majd jött egy újabb csillag és amilyen hirtelen fellobbant a hírnév lángja, oly gyorsan el is apadt, míg végül mindenki meg nem feledkezett róla…
