Az újságcikkeket böngészve bukkantam rá erre a szalagcímre a kormány egy éves működésével kapcsolatban és elgondolkodtatott: „csakazértis és kamikaze mentalitás”. Ha jól átgondoljuk az utóbbi egy évet jól látható, hogy mindkettő nagyon találó a kormányzás eseményeinek és döntéseinek függvényében. Gondolok itt a szembefordulásra az Alkotmánybírósággal, a Költségvetési Tanáccsal vagy akár a kétharmadnak köszönhető reformhullámok áradatára, kommunikációjára és fogadtatására is. A nem túl párbeszédes jogalkotási stílussal működését megkezdő Orbán-kormány vezetési mentalitása talán annak is betudható, hogy nem akármilyen gazdasági- pénzügyi- költségvetési feltételek között kellett belevágnia a munkába. Sokszor a dinamikus mentalitásból adódik, hogy lépéseiket nem úgy kommunikálják az állampolgárok felé, hogy azok megfelelő társadalmi elfogadottságot nyerjenek. Ez egy a kormányt egyfajta szemszögből láttató és láttatni képes kommunikáció, amelynek köszönhetően a támogatásra érdemes gazdasági kezdeményezések és egyéb előre mutató intézkedések negatív fogadtatásban részesülnek. A baj ugyanis nem a kormány lendületében vagy a céljaiban, de még nem is az eszközökben található meg, hanem az eddigi szokásokat és meneteket áthágó és az Alkotmánybíróságot vagy Érdekegyeztető Tanácsot is megkerülő döntéseivel. Ezeket alátámasztják a nemzetközi szervezetekkel való konfrontációk, amit jól példáznak a médiatörvény uniós visszajelzései, vagy a gazdaságpolitika zsákutcája és vészcsengője, a Széll-Kálmán terv.
Már a kormányzás első hónapjaiban egyértelmű volt, hogy az eddigiekkel élesen szembeforduló, új parlamenti és kormányzati modellnek lehetünk tanúi, amely szakít az elmúlt nyolc év ellenzéki programjával. Ez lényegében a kétharmadból következő nagyfokú mozgástérnek és a gazdasági válság okozta recesszív helyzetből való kilábalási szándéknak tudható be. A kormányzás első féléve a nem túl párbeszédes vezetéstől és a magánnyugdíjpénztárak reformjától volt hangos. A nyugdíjpénztárak reformja is csak egy példa arra, hogy a kormány lépései nem feltétlen a pozitív visszajelzést érték el, hanem csak a kormányzati mozgástér bővüléséért vívott harc egyik állomásának elérését és. Kezdődött az egész a nyugdíjkasszák okozta hiány felszámolásával és annak folyományaként a rendszer teljes átalakításával. Az intézkedések többsége elsősorban a gazdaság talpra állítása volt és ennek érdekében hozzányúltak az adórendszerhez is és az Alkotmánybírósággal is szembefordultak a kitűzött célok elérése érdekében.
A 2011-es évben pedig természetesen a magyar soros elnökség volt az első számú prioritás, de sajnos ez sem feltétlen pozitív visszhangot kapva került a köztudatba mind nemzeti és nemzetközi körökben is. Az EU-elnökséget az év elején a médiatörvényt elutasító nemzetközi közvélekedés majd az új alkotmányozás folyamata homályosította el. A történelmi alkotmányhoz való visszatérés minden értelemben nagy falat mind a kormánynak mind pedig az állampolgároknak. Annak ellenére, hogy emberek tömegei kötődnek érzelmileg az 1989-es alkotmányhoz nem tekinthetünk el a jelenlegi tervezet kritikáitól sem. Nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is kapott hideg és meleg visszajelzéseket is az alkotmányozás, sőt az Európai Bizottság is meg akarja vizsgálni, hogy nem ütközik-e az Európai Unió Alapszerződésébe. Mégis a februári reformok egy egészségesebb gazdasági szerkezet kialakulását idézhetik elő. A soros elnökség nagyon jó biztos lábakon álló programmal kezdte meg működését 2011 januárjában. Sokan attól féltek, hogy a belpolitikai folyamatok rányomják majd bélyegét a soros elnökségre és nehogy megismétlődjenek a cseh események vagyis, hogy egy belpolitikai válságba torkolljon az egész elnökség. A cseh példa végig az elnökség feje fölött lebegett, a kormány bebizonyította, hogy megérdemelte a kétharmados bizalmat és nincs szükség kormányváltásra, mert az Orbán Viktor vezette kormány a nehézségek ellenére is uralja mind a belpolitikai új alkotmány előkészületeit és a külpolitikailag óriási jelentőséggel bíró soros elnökséggel járó kötelezettségeket.
Az egy év eredményei alapján elmondhatom, hogy egy eseménydús és nem épp zökkenőmentes, de nagyon dinamikus négy éves kormányzás kezdetének lehetünk tanúi. Azzal, hogy ez a kormányzati stílus illetve „mentalitás” hova vezet és, hogy ez az elvárható-e egy kétharmaddal rendelkező kormánypárttól azt csak a választópolgárok dönthetik el azzal, hogy érdemesnek tartják a kormányt arra, hogy bizalmukkal ajándékozzák majd meg őket a következő választásokon is. Orbán Viktor és kormány kap hideget és meleget is mind a sajtóban mind pedig az állampolgárok körében is, de felmerül a kérdés: vajon a vegyes érzéseket keltő „csakazértis és kamikaze mentalitás” ereje kitart a négyéves periódus végéig? Vagy egy teljesen új fordulatra számíthatunk? Nem fulladhat ki ez a lendület? Abban biztos vagyok, hogy meglepetésekkel teli három év vár még ránk és nem tudhatjuk, hogy milyen irányt vesz még a folytatás. . .
