Lehet más a patthelyzet?
Az LMP már névválasztásával aranykalitkába zárta magát, hiszen a parlament minden pártjával, az egész magyar politikai rendszerrel és politikatörténettel való viszonyát meg kell, hogy határozza annak a bizonyítása, hogy igenis, lehet más. Ha a bizonyítás nem sikerül, vagy ha a sors úgy hozza, ha mégiscsak a struktúra, a parlamenti környezet, a magyar demokrácia 20 éves gyakorlata határozza meg, hogy milyen stratégiát kövessen egy új (vagy akármilyen) politikai erő, akkor az LMP támogatói és ellendrukkerei két szóval leírják az ökopártot a színről: nem lehet. Pedig a politika nem magányos játék, és a nagy kérdés, hogy meddig bír az LMP ellenállni azokat a különböző nyomásoknak, amik balra, az MSZP felé tolják őt. Mit kockáztat az LMP, ha folytatja a se jobb-se bal politikát, és milyen lehetőségei (vagy kényszerei) lehetnek a kapcsolatépítésre?
Az LMP létrejöttének és sikerének egyik legfontosabb feltétele az volt, hogy a kétpárti magyar „baloldal” lába alól kicsúszott a talaj. Ugyan az LMP támogatói nem mind a baloldalról jönnek, az biztos, hogy sok kiábrándult baloldali és liberális szavazó talált „menedéket” a szolidaritást és az emberi jogok fontosságát hangoztató, kulturális és gazdasági értelemben is baloldali beütésű új pártban. Az LMP persze hivatalosan kezdetektől fogva tagadja, hogy a baloldalon képzelné el a helyét, egyrészt hangsúlyozva ökopolitikai ideológiájának újszerűségét, másrészt, hogy egyenlő távolságot tudjon tartani az egész regnáló politikai elittől. Ennek ellenére hamar az SZDSZ pótpártját látták benne sokan, néhányan egész konkrétan (SZDSZ mentőcsónak), mások csak szerepét és helyzetét tekintve. A párt pozicionálásával kapcsolatban nyilvánvaló volt, hogy a megerősödött Fidesz és a lehetőségeket szintén kihasználó Jobbik mellett csak a baloldalon lehet hely az LMP számára. Ebben elméletileg sincs semmi meglepő, a politizálás, mint olyan megújítására vállalkozó zöldek a világon mindenhol a baloldallal találják meg egyszerűbben a közös hangot, bár ez csak részben a realto mentalitás elterjedésének az eredménye, meg kellett, hogy változzon hozzá a baloldali politizálás is.
Ami lehetővé tette az LMP sikerét a választásokon, ugyanaz gátolja a parlamenti működésében és szoríthatja bizonyos kényszerhelyzetekbe: a baloldal visszaesése. Az LMP megálmodott pozíciója a „konstruktív ellenzéki”, a vállalható ellenzéki pozíció, amellyel a komolyan befolyásolhatna bizonyos döntéseket és érvényt szerezhetne közpolitikai elképzeléseinek. Ez a szerep remekül állna egy olyan helyzetben, amiben a jelenlegi pártok vannak a színen, de kiegyensúlyozottabb mandátumelosztással. A radikális jobboldal vállalhatatlanságával az LMP lehetett volna a mérleg nyelve két, hasonlóan erős, de abszolút többséggel nem rendelkező párt között. A „fülkeforradalom” utáni felállásban azonban ez a szerep álom marad. Jelenleg az LMP-sek legfeljebb parlamenti performanszaikkal hívhatják fel magukra a figyelmet, tartalmi-szakmai képességeikre senki nem kíváncsi az Országgyűlésben, ahogy az MSZP vagy a Jobbik munkájára sem. Ennek a felismerése is vezette többek között az LMP-t, hogy kivonuljon az alkotmányozásról, a szocialistákkal együtt. A kérdés az, hogy vajon mit tud még kezdeni egymással a két baloldali párt a közös hátat-fordításon kívül?
Az MSZP és az LMP a tiltakozásban, demokráciaféltésben egy platformra került, de összekacsintásról, együtt szereplésről szó sincs. Ne feledjük el, hogy az LMP a Gyurcsány kormány ellenében jött létre, és politikusai a Fidesz kritizálása közben sem felejtenek el egy-egy keresetlen szót ejteni a másik fél hibáiról, elfogadhatatlan politikáiról, korrupciós ügyeiről, stb. Sőt, az LMP volt az, aki még az 2010 tavaszi választási kampány alatt följelentette Gyurcsány Ferencet a sukorói telekbotránnyal kapcsolatban, amely ügy most azzal, hogy az ügyészség Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztését kérte, a következő szintre lépett. Az MSZP ennek ellenére még annak a kampánynak a második fordulójában a Fidesz elleni népfront politikára hívta fel az LMP-t, néhány jelöltje még vissza is lépett az ökopártiak javára. Az LMP viszont nem továbbra is nemet mond az MSZP-vel való szövetségi politizálásra, és nagyon jól is teszi: arcvesztés nélkül nem élné túl, ha akár a legkisebb gyanú érné a pártot, hogy ténylegesen eljátssza az SZDSZ szerepét. Így viszont marad a magányos ellenállás, amelyben az LMP a hangjáért is küzd, amit nehéz meghallani. A Fidesz is, úgy látszik, igyekszik összetolni baloldali ellenzékét, ami a gyöngyöspatai helyzettel kapcsolatos (méltatlan) kormányzati kommunikációból is látszik. A megszólaló fideszes politikusok, akik az egész szociális vészhelyzetet mások politikai haszonszerzésével magyarázzák, vélt vagy valós eszközeikben és motivációikban nem tesznek különbséget a két párt között (pánikkeltés, az ország rossz hírének keltése külföldön, stb.), legfeljebb, ha szocialista és liberális pártnak nevezik őket, ezzel is az előző ciklus emlékét ébresztve a hallgatóságban.
Az egy óriás és három kisebb párt rendszerében, főleg, hogy a két baloldali párt között konszenzus van a Fidesz politikájának kártékony voltáról, fölmerül a morális felelősség, hogy a „gonosz” ellen össze kell fogni a „jó” erőinek. Ez azonban pillanatnyilag elképzelhetetlen. A magyar ellenzék, és benne az LMP patthelyzete abban áll, hogy a jelenlegi felállás szerint mind az együttműködés, mind az összefogás az ellenzék esélyeit csökkenti a következő megmérettetésen. Együttműködés nélkül, széthúzással nem tudnak majd kormányképes erővé válni 2014-ben, ha meg is erősödnek valamennyire, egymás segítsége nélkül sem az MSZP, sem az LMP nem tudja majd leváltani a Fideszt. Az együttműködés viszont az LMP teljes hitelébe kerülhet, nevében foglalt ígéretének megcsalását jelentené, a hiteltelen párt viszont könnyen elvesztheti a támogatottságát, magára hagyva az MSZP-t. Természetesen sok minden változhat a ciklus maradék három évében. Az LMP lassan aklimatizálódott a parlamentben, beletanultak a napi gyakorlatba, körvonalazódnak saját témáik, lassan talán a saját hangjukat is megtalálják. Jelenleg a párt támogatottsága is növekszik, jelenleg a biztos pártválasztók 10 százaléka szavazna rájuk. Schiffer András szerint a párt kormányképes alternatíva kíván lenni 2014-ben. Még van idejük építkezni egyedül, de ahogy múlik az idő, el kell majd gondolkodniuk azon, hogy hogyan milyen politizálást, és esetleg milyen szövetségi politizálást kíván meg tőlük a helyzet, hogy mennyire engedhetik közel magukat a szocialistákhoz anélkül, hogy megégetnék magukat. Azt gondolom, hogy amíg Gyurcsány az MSZP vezetői székéhez közel marad, addig az LMP keveset fog engedni a távolságból. A patthelyzetből azonban ki kell majd mozdulni, és a kiutak száma véges lesz. Addig is várjuk, mit hoz a holnap.
