Az 2010. évi CLXXXV. törvény képében megszületett az új, média és tömegkommunikáció szabályozásáról szóló rendelkezés. A Fidesz kormány első évének legmeghatározóbb pontjaként tekinthetünk rá, amennyiben a leginkább politikai napirenden maradni képes közpolitikai kérdést keressük. A törvény tartalmi oldalának figyelembevételével, és az események tudatában sem kezelném azonban önálló politikai aktusként, a médiaszabályozás körül történteket. Mondom ezt annak okán, hogy a kormány „alkotó” tevékenységét övező általános jelenségek erre a kérdésre is messzemenően érvényesek. Éppen ezért, az esemény egy más, nagyobb volumenű hatalmi kontextusban találja meg helyét.
A parlamenti erőviszonyokat érvényesítő és egyszersmind szimbolikus értelemben a médiarendszer működésproblémáira megoldást kínáló intézkedés komoly hatásokra és egészen új jelentőségekre talált. A 2010-es választásokat követő egy évben ismét elmondhatjuk, hogy létrejött egy ugyan tömegében és indulatában nagyságrendekkel kisebb, de demonstratív és önmagát kifejezni képes mozgalom a médiatörvény kapcsán.
A Fidesz láthatóan nem számolt olyan állampolgári-és természetesen választói- jellegzetességekkel, melyek nagymértékben befolyásolják a közpolitikai kérdésekhez való álláspontokat. Egyrészt adott a tény, hogy média viszonyait szabályozandó a teljhatalmú kormánypárt komoly intézkedést helyez kilátásba. A média önállóságát féltő és a pártos sajtó gondolatára is megdermedő általános magyar álláspont azonnali kapaszkodót talál a kérdésen. Ennek lenyomata, nem csak e kérdésben, hanem egyéb ügyek kapcsán is látszik a társadalom képén. Ráadásul nem feledkezhetünk meg az alábbi tényről: Az állampolgári aktivitás bizonyos erős szimbolikával bíró kérdésekben megnő. Nem véletlen, hogy a professzionális becsatornázást leginkább nélkülöző -tehát a politikai akaratokkal legkevésbé kivételező-internetes jelenléten egyszerűen nyomon követhető volt egy ellenálló állampolgári megnyilvánulás. Másrészt politikai szempontból kijelenthetjük, hogy az „átlag polgár” véleményformálása információhiányban szenvedve is értéket képvisel. Teljesen lényegtelen, hogy tartalmilag milyen egy törvény, ha szimbolikusan eladhatatlan. A „sajtószabadság” kérdésével ráadásul az ellenzék saját bázisa is elegendő a „győzelemhez”. Állandóan tömegmédia középpontjában tartható, megnyilvánulási felületeket találó, közhangulatot meghatározó politikai téma.
Ez az attitűd adta meg a kezdő lökést és irányt a médiapolitika folyamatainak, míg az erejét egy ismét csak hatalomtechnikai tévedés határozta meg. Az időzítés. A magyar EU-elnökség ténye erőteljesen befolyásolta a téma élességét. Az időszakukban párhuzamos események következményei egyértelműek. Nem csak „saját pályáján” vizsgázott, hanem nemzetközi színtéren alkotott vélemények és ítéletek össztüzébe került a törvény. Ha Magyarország, és az EU reprezentatív feladatait egyszersmind ellátó Orbán Viktor a médiaelnyomás ügyében kénytelen kérdésekre válaszolni az Európai Parlamentben , az kétségkívül demoralizáló hatással van többségre nézve. Viszont ha azt vesszük alapul, hogy a permanensen kritikus külföldi média állandó utánpótlással látja el az elégedetlenkedő hazai ellenzéket és annak negatív kampányát, akkor az egyébként könnyű prédának vett média ügye, könnyen kormánypárti problémák első hírmondójaként is realizálódhat.
Lássuk milyen elemzői tapasztalatot vonhatunk le mindebből. Hasonló tévedések sorozatának nem engedhet teret a mostani kormány. Egyrészt helyes mérleget találva ügyesebben kijátszható a rendszer, és nem kerülnek olyan legitimitás problémákba, melyek hosszú távon megsemmisítő hatással érnek fel. Amennyiben az ellenzéknek sikerül egyre több és több olyan kérdést tematizálni, mely a Fidesz eluralkodásához köthető, akkor könnyen leválthatóvá is válhat a komoly kormánypárti többség. A médiatörvény és vele egyenértékű politikai események tárgyilagos felsorolása is leleplezésnek fog érződni, ha egyszer részletesebb elszámolásra kerül a négyévnyi kormányzati teljesítmény. A Fidesz hosszútávon eddig úgy tűnik, pontosan azt egyetlen egy dolgot nem becsüli, amit kellene. A társadalom nagy részének szemében a hazugság, önkény, és korrupció demokratikus váltópártja. Ez a szerep determinál, és meghatároz.
