Számos kritika érte a médiatörvényt, amióta csak megszületett a szabályozás és ez csak fokozódott 2011. január elsejei hatályba lépésével. Elemzésemben szeretném áttekinteni az ősz óta kapott bírálatokat, az év eleje óta történt legfőbb eseményeket, illetve azt, hogy ma mi maradt törvény sajtóvisszhangjából. Igen nehéz korrekt véleményt alkotni a szabályozásról, így csak azt kísérlem meg, hogy megnézem a vita óta bekövetkezett jellegzetességeket és ezek alapján próbálok feltételezésekbe bocsátkozni. Megérte vajon, hogy a tüntetők ezrei azzal ünnepelték a nemzeti ünnepet, hogy kiálltak a sajtószabadságért?
Tény, hogy a médiatörvény sok szempontból szerencsétlen pillanatban érkezett. Az Orbán-kormány működésének megkezdése után ez volt az első nemzetközi viszonylatban is nagy port kavart intézkedés. Eddig a kormányt nem feltétlenül érdekelte a közvélemény, tágította a mozgásterét és úgy vélte, hogy a negatív kritikákra majd válaszolnak a tettek és az idő. A sajtó önszabályozása korábban még nem alakult ki, így az új médiatörvényt a társadalmi érdekek is indokolták, habár a hátterében még sem állt társadalmi konszenzus. Megoszlanak a vélemények abban, hogy vajon szükséges volt-e a korábbi médiatörvény leváltása a sajtó minden területén. A televíziók esetében már időszerű volt, de a nyomtatott és internetes sajtóban már nem feltétlenül volt szükséges. Többen úgy vélik, hogy a médiaszabályozást csak a jogalkalmazást látva lehet majd megítélni (sőt a sajtótermékre és hírportálra vonatkozó szabályok is csak június elsején lépnek hatályba). Azonban a tapasztalatok nélkül is láthatjuk, hogy az új szabályozás öncenzúrát szül, ezért bizonyos álláspontok el fognak tűnni a nyilvánosságból. Az ellenzék is egyetértett abban, hogy a törvény szükséges volt, de bizonyos pontjaiban csak a kormánypárt mozgástere bővítésének jeleit látták.
Az Európai Parlament a médiatörvényt elítélő határozatot fogadott el strasbourgi plenáris ülésén februárban, amely valószínűleg csak egy szimbolikus jellegű aktus volt deklaratív jellege miatt, így nem sarkallta cselekvésre a magyar kormányt, mert a határozat csak ajánlással bír. Nemcsak a magyar kormányt támadta, hanem az Európai Bizottságot is, mert az gyenge véleményt fogalmazott meg és nem vett figyelembe a rasszizmussal, a terrorizmussal vagy az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos álláspontokat a szabályozás vizsgálatakor. A Bizottságnak sikerült rábeszélnie a kormányt az együttműködésre, így egyes rendelkezések drasztikus módosítására, de a médiacsomag bírálói szerint ez mégis kevés, mert számos területen nem végzett alapos vizsgálódást. A médiaszabályozással kapcsolatos kifogások között szerepel, hogy a médiatanács hatásköre európai viszonylatban is „óriási”, illetve, hogy a testület tagjait kilenc évre választotta meg a kormánytöbbség. Az uniós ellenőrzések nem terjedtek ki a törvénybe foglalt szankciók vizsgálatára sem. A törvény az újságírók szabadságának hihetetlen mértékét garantálta, ezzel szemben a blogolókat már korlátozná a ’regisztrációkényszerrel’. Sőt mi több, a kiegyensúlyozási kényszer is meghátrálásra késztette a szabad publicisztikához szokott újságírókat. Az Európai Unió nyomásának köszönhetően azonban a kiegyensúlyozottságot, mint feltételt megszüntették, sőt mára már a regisztráció maga sem jelent semmit. Politikai értelemben ugyanakkor kellemetlen volt a kormány számára a határozat elfogadása, hiszen korábbi harcias kijelentései ellenére engedett az uniós végrehajtó testületnek. Hazai oldalról legfőbb bírálata pedig az volt, hogy nem egyeztetett az állampolgárokkal, de az Európai Bizottsággal igen és így nem kapta meg a kellő társadalmi konszenzust.
A Bizottsággal egyeztetett változtatások négy pontra korlátozódtak, és elfogadásuk a hatályos szabályozásnál is korlátozóbb eredménnyel járt. A tervezet kimondja, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás feltétele a médiarendszer egészére, nem pedig az egyes szolgáltatókra vonatkozik, mégis a televíziók és a rádiók számára tájékoztatási kötelezettséggel jár, ami egyúttal közvetlen beavatkozást jelent a szerkesztésbe. A regisztrációkötelezettség módosítása kétarcú, a javaslat kimondja, hogy a nyilvántartásba vétel nem feltétel a működés megkezdéséhez, ám kiegészítették azzal az előírással, hogy a regisztrációs szabályok megsértése 1 millió forintos bírságot vonhat maga után. A harmadik módosítás a más országokban letelepedett médiaszolgáltatókra kiróható szankciókat pontosítja úgy, hogy akkor szabható ki bírság, ha a magyar médiaszabályok elkerülése érdekében történik a kitelepedés. Az indítvány végül pontosítja a sajtótermék és a médiaszolgáltatás fogalmát is: a magáncélú közlemények nem tartoznak a szabályozás alá.
Mára már elvesztette jelentőségét az a vita, amely sokak szerint befolyásolta az év elején megkezdett soros elnökségünk nemzetközi elismertségét is, sőt mára már átvette a helyét az új alkotmány elfogadása körüli viták, feltételezések és nem hallani már olyan hévvel a médiaszabályozást ellenző hangokat. Ahelyett, hogy az elnökség jól szervezettsége került volna a közvéleményhez, csak a bírálatoktól volt hangos, mind a nemzetközi mind a hazai sajtó is. A vitával kapcsolatos egyik legfontosabb cél a külföldi kritika tompítása volt és az ennek érdekében az Európai Unióval történt tárgyalások. A tagállamok is kivették a részüket a kritikából: a német Bundestag sajtótájékoztatót tartott Budapesten, míg a francia Le Monde-ban is a „Budapest továbbra is a miniszterelnök huszáros stílusát folytatja” és ehhez hasonló szalagcímeket olvashattunk. Vajon a kormány döntéseinek következménye az ország nemzetközi elismertségét mennyiben befolyásolta? Az médiaszabályozás eredményei között találunk jót és rosszat is, ami azt mutatja, hogy a Bizottság vizsgálatai és módosításai nem voltak elég átfogóak. A kormánynak nagyobb figyelmet kellett volna fordítania a társadalmi elégedetlenség jeleire, az interneten (Facebook-on) szerveződött tüntetésekre és azokra, amelyek a március 15-ei ünnepségeken is megjelentek. Az állampolgároknak pedig be kell látnia, hogy „a sajtó szabályozása nem ördögtől való” és a kormány céljai sem "ördögiek" . . .
