Hamarosan egyéves fordulójához érkezik a 2/3-os többséggel rendelkező Fidesz-KDNP kormány megalakulása. A továbbiakban megkísérlem eddigi teljesítményének értékelését az elmúlt egy évben történt események alapján. Beváltotta-e a koalíció a szavazóinak tett ígéreteit, tehát sikeresnek titulálható-e az elmúlt 12 hónapban folytatott munkássága, vagy pusztán tartalom nélküli hangzatos szavaknak bizonyulnak azok, csalódást okozva ezáltal a közvéleménynek?
A választási kampány során a leghangsúlyosabb problémának a gazdasági helyzetet tartotta a Fidesz, mely orvoslása sürgető megoldásra vár. Számos lépést felvázolt, mely révén lehetséges a gazdaság jobb pozícionálása. Ezekre nem térnék ki részletesen, mivel elsősorban az a kérdés foglalkoztat, hogy mi valósult meg a „Nemzeti Ügyek Politikájából”. Kisebb változtatásokkal kedvezőbb adórendszer került kialakításra, melyet legfőképpen a nagycsaládosok, illetve a kis- és középvállalkozások éreznek meg. Legjelentősebb a társasági adó 19-ről 10%-ra való csökkentése 500 millió forint profit alatt teljesítő cégek esetén, mely az elvárások szerint hosszútávon javítja a vállalkozások hitelképességét, ezáltal növeli a magánberuházások mértékét és emeli a GDP-t. Az adók tárgyalásánál elengedhetetlen megemlíteni a bankadó bevezetését, mely révén jelentős jövedelmet generált az államháztartás. A tényleges kérdés azonban az, hogy hogyan fogja felhasználni a kormány e jelentős volumenű forrást. Racionális és szükséges célok megvalósítására fogja fordítani vagy elodázza azt? A válasz egyelőre a jövő zenéje. Visszakanyarodva azonban a gazdasági ígéretek eddigi realizálására, sajnos pontot kell tennem a bekezdés végére, mivel számos feladat teljesítése várat még magára a kormány hangoztatott terveit illetően. Véleményem szerint jelenleg elhamarkodott lépés állást foglalni abban az ügyben, hogy beváltja-e a Fidesz-KDNP koalíció a hozzáfűzött gazdasági reményeket. Az elmúlt egy év nem elegendő ennek a kérdésnek az ésszerű megválaszolására, hiszen több intézkedés megvalósítása hosszabbtávú időszakot igényel, gondoljunk például az egymillió munkahely megteremtésére.
A kormány teljesítményének értékelésekor elengedhetetlennek tartom a népszerűségi mutatók vizsgálatát és azt, hogy vajon mi áll ezeknek a tendenciáknak a hátterében. Személy szerint a kormány népszerűségének bizonyos mértékű csökkenését természetes jelenségnek tartom, hiszen napjainkra „bevett szokássá vált”, hogy a demokratikus berendezkedésű államokban a választásokat nyert párt vagy koalíció veszít népszerűségéből, mivel a választók körében megfigyelhető egy általános, „nem változott semmi” hozzáállás. Országunk statisztikai adatai azonban azt mutatják, hogy a Fidesz-KDNP e jellegű támogatottságának csökkenése mellett stabil szavazói továbbra sem hagyják cserben pártjukat. Érdemes azonban azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy miért vált unszimpatikussá a kormány számos állampolgár számára.
Túl sok fejtörést nem igényel a dilemma, hiszen az elmúlt egy évben három fájó pont van a kormány történelmében, mely hazai és európai szinten egyaránt nagy port kavart. Először a magánnyugdíjpéztárak rendszerét bolygatta meg a kormány, mely heves felháborodást váltott ki a polgárok soraiból. Leginkább a hosszú évek óta magánnyugdíjpénztárt fizető munkavállalók kerültek nehéz helyzetbe, hiszen dönteniük kellett a biztos nyugdíj és az eddig befizetett jelentős pénzösszeg elvesztése között. Ezt követte a médiatörvény, mely révén nem pusztán soros elnökségünk miatt hívtuk fel magunkra Európa figyelmét. Véleményem szerint nagy hibát követett el a kormány a hiányos és hibás kommunikáció által, melynek minden bizonnyal jelentős szerepe volt az indulatok elmérgesedésében. Emellett a félrefordítással és - interpretálással európai szinten járatta le az országot. Várható volt az Európai Unió nemtetszésének kifejezése, azonban érzékelésem szerint Orbán Viktor kiválóan előnyére fordította a helyzetet, amikor március 15-i ünnepi beszédében azt mondta, hogy „nem hagyjuk, hogy Brüsszelből diktáljanak nekünk”. Az Unió felé való elkötelezettség szempontjából, mely kiváltképp érdekes, tekintve, hogy Magyarország tölti be a soros elnök pozícióját, erősen megkérdőjelezhető az elhivatottság, azonban a magyar közhangulatot figyelembe véve véleményem szerint mesterien alkalmazta a miniszterelnök a retorikai fogást, táplálva ezáltal a nemzeti öntudat és nacionalizmus eszméjét. Érdekes azon is elgondolkozni, hogy ha határainkon belül nem vált ki ilyen nagy ellenszenvet a médiatörvény, vajon akkor is szúrta volna-e az EU szemét? Mindenesetre annyi bizonyos, hogy napjainkra csitultak a kedélyek a médiatörvényt illetően. Az már más kérdés, hogy mi áll ennek hátterében. Belenyugodtak a polgárok, megértették azt vagy csak egyszerűen – és ezáltal át is térek harmadik pontomra – az alkotmányozás körül zajló vihar terelte el róla a figyelmet. Az új alkotmány elkészítése az egyik legfoglalkoztatottabb téma az elmúlt hetekben. Számos szimbolikus jellegű intézkedés bevezetése, illetve módosítása mellett legnagyobb hangot az alkotmánybíróság jogköreinek megcsorbítása váltotta ki. A média rögvest leszűrte a következtetést, hogy a kormány 2/3-os többségével elsősorban szilárd alapokra szeretné helyezni vezetését. Mindezt túlzásnak tartom, annak ellenére, hogy nem értek egyet az alkotmánybíróság jogainak módosításával.
Az előbbiekben megpróbáltam röviden összeszedni az egyéves Orbán-kormány eddigi tevékenységét. Láthattuk a gazdasági intézkedések startját, majd azt, hogy a 2/3-os többség erejét megérezve miként kapott vérszemet a kormány és kezdett rohamos törvénygyártásba. Konklúzióként fenntartom a gazdasággal foglalkozó bekezdésben tárgyalt álláspontomat: korán van még ítélkezni. Elkezdődött a legsürgetőbb probléma, a gazdaság orvoslása, azonban számos eredmény elérése még hosszabb távon várat magára. Az is kérdés, hogy folytatni fogja-e a kormány az elkezdett reformokat. Véleményem szerint hibát követett el a Fidesz-KDNP azzal, hogy túlságosan nagy hangsúlyt és energiát szentelt szimbolikus jellegű intézkedéseknek – ilyennek tekintem az alkotmányozást például. Úgy gondolom, hogy ennél sürgetőbb kérdésekkel is foglalkozhattak volna az elmúlt időszakban. Valószínűnek tartom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az állásponttal, így esélyes, hogy népszerűségi mutatói, ha csak minimális mértékben is, de pozitívabbak lennének. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy mit hoz az elkövetkező három év. Arról azonban semmiképp sem szabad megfeledkezni, hogy a választók adták a kormány kezébe a 2/3-os többség hatalmát…
