A jelenlegi magyar kormány kétharmados parlamenti többségével élve új alaptörvényt szeretne alkotni Magyarország számára. Kétségkívül nagy legitimitással bíró alkotmányozó többség a demokratikus játékszabályok szerint próbál meg cezúrát vonni az elmúlt válságos időszak, és az új kormányzás közt. Az utóbbit új rendszerként felfogva és kommunikálva. Vajon ez tényleg egy új rendszer és tényleg a Negyedik Köztársaság kialakulásának vagyunk tanúi?
Forrás: Wikipédia
Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ tudjunk adni, számba kell vegyük, hogy a politikai változásoknak milyen formáit ismeri a politikatudomány, valamint hogy amennyiben változásnak vagyunk tanúi, akkor ennek mik lehetnek a motivációs tényezői. Nem árt az sem, hogy ha vetünk egy pillantást a magyar politikai rendszeren túlra is.
A politikai változásoknak alapvetően három típusa létezik: ezek a kormányváltás, a rezsimváltás, valamint a rendszerváltás. A legegyszerűbb és leggyakoribb eset, a demokratikus berendezkedésű országokban megszokott kormányváltás. Ez választások során – amelyek általában azonos időközönként tartanak – következik be, amikor egy korábbi kabinet a választók akaratának megfelelően átruházza hatalmát a győztes kormányzóképes politikai erőre. Ebben az esetben kisebb intézményi változtatások elképzelhetőek, de a rendszer alapjai, a társadalmi és politikai berendezkedés érintetlenül maradnak. A mostani magyar helyzet kétségkívül úgy tűnik, hogy ennél többet jelent. Az alkotmányozó többség vélhetően mélyebb nyomot szeretne hagyni a társadalom alrendszereiben, beleértve a politikai alrendszert is.
Másik véglete a politikai rendszerek dinamikájának a rendszerváltás. Erről a folyamatról abban az esetben beszélhetünk, ha az aktuális rendszer jellemzői közül párhuzamosan, mélyen és viszonylag rövid idő alatt több is megváltozik. Ez végbemehet kevésbé radikálisan, evolúciószerűen, valamint forradalmi lendülettel is. A mélyreható jelző olyan alapvető váltásokat jelent, mint az államforma, illetve kormányforma lecserélése. Forradalmi jellegű változás esetén az egész társadalmi rendszer – beleértve a politikát, gazdaságot és a kultúrát is – radikálisan és viszonylag gyorsan alakul át. Mivel a jelenlegi magyar esetben kisebb intézményi jellegű módosításokon kívül, semmilyen nagy újdonságot sem hoz a szóban forgó alaptörvény tervezete, ezért nem lehet rendszerváltásról beszélni, pláne nem használható rá a forradalmi kifejezés.
Rezsimváltás a fent említett két esett között helyezkedik el. (Ne tévesszen meg senkit az, hogy a rezsim kifejezés viszonylag erősen motivált szó, illetve hogy antidemokratikus felhangja van. Ez nem csak antidemokratikus kormányzatok esetén használható szakkifejezés.) Erről az esetről akkor beszélünk, amikor politikai irányváltás következik be egy ország vezetésében, valamint a kormányzati stílus is megváltozik. Ez többet jelent néhány kisebb, intézményi jellegű változásnál, de lényegesen kevesebbet, mint egy forradalmi rendszerváltozás. Véleményem szerint a mostani magyarországi folyamatok politikatudományi szempontból egy rezsimváltás jeleit mutatják leginkább, annak is a felülről bevezetett reform altípusát. Megfigyelhető mind a politikai irányváltás – pl. a szokatlan gazdaságpolitikai döntések -, mind pedig a stílusbeli különbség is – pl. a szimbolikus döntésekre fektetett hangsúly. Ezek során pedig nem kapnak nagy teret a képviseleti demokrácia keretén kívül levő tényezők – pl. nem lesz népszavazás az új alkotmányról; nincsenek bevonva a válságadókról való döntéshozatalba az érintettek –tehát felülről bevezetett reformról van szó – ami egyébként nem jelent antidemokratikus illetve oktrojált kormányzást, épp a népképviseleten alapuló rendszerünk miatt.
A továbbiakban a szóban forgó politikai változás okaira keresem a választ. Ezeket a politikatudomány szerencsére kategorizálta már, tehát nekem csak az ide vonatkozó eseteket kell kiemelnem. Az egyik válasz a miértre a gazdasági és társadalmi hatalom súlypontjának eltolódása lehet. Valószínűleg közre játszik Magyarország gyengélkedésében az a tény, hogy a gazdasági hatalom – tehát a rendelkezésre álló tőke – túl keveseknél összpontosul, jelentős többsége a társadalomnak pedig kiszolgáltatott helyzetben érzi magát. A másik ok véleményem szerint, a kormányzat rossz hatékonysága lehet. Vélhetően szükség van a pazarlóan működő rendszerek – közigazgatás, egészségügy, oktatás, stb. - hatékonyabbá tételére is. Harmadrészt pedig a politikai elitek hatalmi törekvései sem elhanyagolható tényezők. A karizmatikus vezetők nagy ráhatással rendelkeznek a változások irányára, feltételezhető, hogy rajta szeretnék hagyni monogramjukat a végső művön.
Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy megadhassuk a választ a címre, érdemes kitekintenünk egy kicsit, hátha volt már olyan jellegű változás, ami új köztársaságot eredményezett. Természetesen Franciaország példáját hozom most fel, ahol jelenleg az Ötödik Köztársaság áll. Mindez 1958 óta van így, amikor De Gaulle tábornok annak fejében vállalta el az ország vezetését, hogy az addigi parlamenti túlhatalomban és pártközpontúságban változás következik be. (Franciaország ekkor válságban volt, a széthulló gyarmatbirodalmáért két helyen is háborút vívott – indokínai háború, algériai háború -, s mindkettőből vesztesként került ki.) Jellemző adat az akkori francia parlamentáris kormányforma gyengeségére és ezáltal az egész politikai rendszer instabilitására, hogy 1945-től 1958-ig terjedő időszakban összesen 27 kormány váltotta egymást. Ebből a válságos helyzetből De Gaulle tábornok vezette ki az országot, egy új alkotmány bevezetésével. Az Ötödik Köztársaságot lefektető alkotmány – amelyet népszavazáson 83% részvétel mellett a szavazók 79%-a támogatott - szakított a parlamentáris berendezkedéssel, és bevezette a kormányformák tipológiájában klasszikus fél-elnöki rendszerként definiált típust. Ez kiemelte az elnököt, gyengítette a parlamentet, és többségi rendszer alapjaira helyezte Franciaországot, aminek köszönhetően kilábalhattak a válságból. Tehát a franciáknál egy valóban mélyreható – kormányforma váltás – reform után nevezik a fennálló rendszert Ötödik Köztársaságnak.
Úgy vélem, hogy a változások tipológiája, azoknak okai, valamint a külföldi példa azt támasztja alá, hogy a jövendőbeli új alkotmány és a jelenlegi magyar kormányzat nem fogja egy új rendszer alapjait lefektetni, tehát nem nevezhetjük majd az Alaptörvény hatálybalépése után a rendszert - politikatudományi szempontból – a Negyedik Köztársaságnak. Fontos azt is szem előtt tartani, hogy minden politikai rendszer korábbi rendszerváltozás eredménye. Amiből az következik, hogy egyik rendszer sincs – a hatalmon levők erőfeszítései ellenére sem – védve a későbbi módosításoktól.
