Egymást érik a delegációk Budapest előkelő szállodáiban és a gödöllői kastélyban, de az Európai Unió soros elnökségét övező, kezdeti problémák után egyre pozitívabb visszajelzések sem tudják elvonni a nemzetközi – és természetesen az EU kérdéseire egyébként is kevésbé kíváncsi magyar –sajtó figyelmét a magyar alkotmányozás körül kialakult vitáról. Az ország médiatörvény által megrongált imázsát tovább rontó hibás fordítások ellenére a nemzetközi sajtó és az Európai Parlament képviselői meglehetősen jól tájékozottak a készülő alaptörvény hiányosságai tekintetében, így a belső kritikák elemzése előtt érdemes áttekinteni, mely témák hordoznak fontos üzenetet az országunkat kívülről szemlélők számára.

 A nemzetközi jókedvet Szájer József kijelentése alapozza meg, miszerint az új alkotmány egy részét iPadjén írta meg. A vidám kezdést azonban komoly témák követik, amelyek igen erőteljesen szemben állnak az Apple termékek által sugallt modern fiatalság látszatával.

1. Legitimációs deficit

 Az Economist nemrégiben hosszú cikket közölt Gulyásleves címmel, amelyben Orbán Viktor kevésbé előnyös fényképét az ország számára még kevésbé előnyös írás kíséri, amely részletezi a vita egypárti jellegét. Ugyanez a téma előkerült a legnagyobb európai képviselőcsoport, a Néppárt európai parlamenti meghallgatásán is, ahol a Fideszes képviselők mellett Bokros Lajos is jelen volt, aki felszólalásában felhívta a figyelmet számos, alkotmányjogi kérdésekben releváns szakértő ellenzésére.

2. Határon túli magyarok kérdése

 Sarah Ludford bárónő a néppárti meghallgatáson egyenesen „irredentistának” nevezte a készülő alaptörvény határon túli kisebbségekre vonatkozó passzusát, amelyet mérsékeltebb formában több kritika is ért.

3. Homoszexuálisok jogai

 A liberálisok és a zöldek számára egyaránt fontos a szexuális orientáció alapján történő megkülönböztetés tilalmának hiánya, amelyet tovább erősít a házasság „férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösségként” történő definiálása, amely kizárja a homoszexuálisok jogát a házasság intézményére.

4. Abortusztilalom

 Az új alkotmány tervezete a fogantatás pillanatától védené az emberi életet, amelyet az EP-képviselők az abortusz tilalmára fordítanak le, a Fidesz szerint helytelenül. Semjén Zsolt szerint az Alkotmány nem vonja magával az abortusztörvény szigorítását, a Fidesz célja az, hogy „prófétai jel módjára meggyőzzék a társadalmat az emberi élet szentségéről.”

5. Preambulum

 Az alaptörvény kezdő sorait több oldalról is érte mind nemzetközi, mind hazai kritika. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkében Maximilian Steinbeis kritikával illette a Szent Koronára való utalást és a kereszténység szerepét is. Utóbbi kérdésről, azaz az „Isten, áldd meg a magyart” kezdéssel kapcsolatban Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség EP-képviselőcsoport társelnöke feltette a költői kérdést: csak az magyar, aki hisz Istenben? Véleménye szerint a vallás ma magánügy, és semmiképpen nem alkotmányos kérdés.

6. Alkotmánybíróság

 Az EP-ben lezajlott néppárti meghallgatás érdekes pillanata volt, mikor az alkotmánytervezetet az Európai Alapjogi Charta alkalmazása nyomán európainak minősítő és általánosságban helyeslő Néppárt egyik képviselője, Elmar Brok felszólalásában mégis kritikus hangot ütött meg. Az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítását nehezményezte, ami a magyar diskurzusnak is kiemelt eleme. A meghallgatáson Bokros Lajos is felszólalt, aki a fékek és ellensúlyok rendszerének megszűnésére hívta fel a figyelmet, valamint kiemelte Sólyom László, Paczolay Péter, Baka András, Kis János filozófus, az 1989-es demokratikus alkotmány egyik kidolgozója, továbbá Kállai Ernő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa ellenzését is.

 A fenti kérdések mellett a hazai közvéleményt főként a Nemzeti Konzultációnak nevezett alkotmányozási kérdőív témái foglalkoztatták. A gyermekek után járó választójog a hazai és európai negatív visszajelzések nyomán végül nem kerül az új alaptörvénybe, ahogy a megyéket sem változtatja vármegyére a kormánytöbbség. Más kérdésekben azonban minden kritika ellenére hajthatatlannak tűnik a kormány.

 Véleményem szerint az új alaptörvény által sugallt értékrend ma idegennek hat, amely nem áll összhangban az európai trendekkel. A homoszexuálisok házasságát közvetetten igen, de megkülönböztetésüket nem tiltó cikkelyek szigorú konzervativizmus sugallnak, amely az abortusz szabályozásának szigorítását célzó bekezdéssel együtt rossz fényt vet a szabadságjogok megvalósulására. Hiába cáfolja ugyanis Semjén Zsolt, hogy a törvény változtatását terveznék, jelenlegi állapotában az Alkotmánybíróság azt alkotmányellenesnek találná, tehát szükséges lenne a módosítása. A lépés által okozott társadalmi problémákról – az abortuszturizmustól kezdve a szegénységbe szült csecsemőkig – hosszú tanulmányt lehetne írni, miközben mindenki számára nyilvánvaló, hogy a népességfogyást nem lehet így megállítani.

 A preambulumot illető viták során előkerülő kérdések is ezt az érzetet erősítik bennem. A Szent Korona-tan és a történeti alkotmány olyan, a köznyelv számára tisztázatlan fogalmak, amelyek nem szerethetővé, hanem érthetetlenné teszik az egyébként is szokatlanul hosszú bevezetőt. Egyetértek Cohn-Bendit kritikájával is, meggyőződésem, hogy a vallásnak nincs helye egy szekuláris ország alkotmányában.

 A határon túli magyarok kérdésében számomra megdöbbentő a kormány felelőtlen viselkedése. A kettős állampolgárság nyomán kialakuló vitákból láthatóan nem sikerült levonni a megfelelő következtetéseket arra nézve, hogy ezekkel a kérdésekkel az eddiginél jóval óvatosabban kell bánni. Az alkotmányozás valóban belügy, az állampolgárság azonban már jóval tovább mutat, és a kidolgozatlan koncepciókkal való dobálózás – gondolok itt a határon túliak választójogának kérdésére – ütőkártyát adhat olyanok kezébe, akiket egyébként nem hallgatnának meg.

 Az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozását az államadósság szintjéhez kötő javaslatot illetően számomra fontos ellentmondás merül fel. Miközben a kormány célja a szervezet jogkörének szűkítése, természetesen célja az államadósság szintjének csökkentése is, amelynek sikeres megvalósítása esetén azonban az alkotmánybírósági jogkör visszaállítására kerülne sor. Amellett, hogy az Alkotmánybíróság szerepe az államháztartás mértékének alakulásában szerény gazdasági ismereteim szerint igen csekély, így nem értem a feltételrendszer mögötti logikát, az intézkedés céljaként pedig – az államadósság 80-ról 50% alá csökkentésének esélyét ismerve – a kétharmaddal már korábban is megtépázott hatalommegosztás további gyengülése látszik.

 Az alkotmányozás, mint folyamat szempontjából talán az egyik legfontosabb kérdés az MSZP és az LMP távolmaradása a parlamenti vitától. Az ellenállás e formájának választása mögött az alkotmány legitimitásának gyengítése húzódhat, amit Haraszti Miklós az említett néppárti meghallgatáson a következőképpen foglalt össze: „1949 óta ismét olyan alkotmánya lesz a nemzetnek, amelyet egyetlenegy párt szavaz meg.”A volt SZDSZ-es képviselő bírálataira a pártatlanság jelzőjét használni nagy hiba volna, ugyanakkor megnyilvánulásainak figyelemfelkeltő hatása nem marad el. A legitimációs deficittel szemben azonban a hvg.hu-nak nyilatkozó Nagy Attila Tibor (Méltányosság Politikai Elemzések Központja) szerint az ellenzéki pártok elszalasztják a lehetőséget, hogy az utókor számára a vitáról készült dokumentációban jelezzék az általuk vélt hibákat, melyek körül valódi vitát alakíthattak volna ki. Úgy gondolom, hogy az alaptörvény tartalmában lényegi változást sem a távolmaradással, sem a részvétellel nem tudott volna elérni az ellenzék, így a rövid távon hatásosabb opciót választotta. Az üres padsorok látványosabban illusztrálják a demokratikus deficit fogalmát, mint a kétharmados többség elleni hiábavalónak tűnő küzdelem, annak valódi hatása azonban csak az új alaptörvény tartósságának, jövőbeli sorsának fényében lesz látható.

 A fentiek fényében úgy gondolom, hogy a magyar alkotmányozás jelenlegi formájában nem jó irányba halad, és a Fidesznek komolyan végig kellene gondolnia, milyen következményei lehetnek a tevékenységüknek. Március folyamán az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös értékelést nyújtott be az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben illetékes szervezetének, a Velencei Bizottságnak. A szervezet feladata, hogy őrködjön a kontinensen az emberi- és szabadságjogok, valamint a jogállamiság megőrzése felett, és tagsága az EU-val történő csatlakozási tárgyalások megindulásának alapfeltétele. Eközben az EP-ben jelenleg a mérleg nyelveként igen nagy jelentőséggel bíró liberális frakció felkérni szándékozik a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, nem ütközik-e a magyar alkotmánytervezet az Európai Unió alapszerződésébe, illetve az Európai Parlament illetékes bizottságai elé szeretné citálni az ügyet. Az Európa Tanács határozata nem kötelező jellegű, a Bizottság elnöke, José Manuel Barroso pedig az országok belügyének nevezte az alkotmányozást, talán mégis érdemes lenne elgondolkodni, hogy a „kétharmados felhatalmazást kaptunk” kijelentés vajon elegendő lesz-e nemzetközi színtéren ahhoz, hogy Magyarország ne kerüljön hasonló helyzetbe, mint Ausztria a 90-es évek végén.