Az új alkotmányról és az alkotmányozási folyamatról újdonságot írni már nem lehet. Véleményét mindenki elmondhatta már: jelentéktelen és jelentőségteljes személyek is. A hetente megjelenő, körülbelül 150 oldalas sajtó anyag jelzi, hogy az alaptörvény módosítása végérvényesen figyelem középpontjába került, akármi is történik a határainkon túl. Így olyan nagyratörő céljaim nincsenek, hogy egy új megközelítésből világítsam meg a folyamatot; a véleményemet szeretném leírni, világos érvekkel alátámasztva.

Lassan egy éve már annak az eseménynek, amit sokan fülkeforradalomnak neveznek, és amikor is sokakban tudatosult az a tény, hogy eme forradalom egyenes következménye/eredménye lesz az alaptörvény megreformálása. A Fidesz megkapta a hőn áhított kétharmadot és megkapta ezáltal a felhatalmazást, a fegyvert a gyökeres változtatáshoz. Egy év után kétségtelenül kimondhatjuk, a Fidesz a fegyverét megragadta, a lehetőségét kihasználja. Azt, hogy a kormány milyen irányban indult el a változtatás útján, mindenkinek a maga joga eldönteni. Erről döntött az ellenzék is, és nem nagy meglepetésre a nem az elégedettek táborát növelték. Az már nagyobb meglepetés, hogy az MSZP és LMP képviselői több szabadságot kaptak frakciójuktól az elmúlt hónapban, mint egy általános iskolás tanár júniusban.

Úgy gondolom, hogy közel egy éve ténylegesen fülkeforradalom történt, habár valószínűleg ez alatt a szó alatt nem azt értem, amit „A nemzeti együttműködés nyilatkozata”. Én sokkal inkább úgy értelmezem ezt a szót, hogy a társadalom akkor megadta a jogot arra, hogy a Fidesz megtehessen bármit, amit jónak lát. S habár ez felelősséggel is jár és nyomást is helyezhetne a pártra, Orbán Viktor egy percig sem tűnik szégyenlős tinédzsernek, aki nem tudja, hogy hol szeretne belenyúlni az alaptörvénybe.

A folyamat tehát egy éve elindult, azóta 10 helyen történt változtatás az alkotmányban (ezelőtt az elmúlt években összesen 22 változtatás volt), amely egyértelműen előkészítése volt egy új alkotmány létrehozásának. Első ránézésre a visszhangja ezeknek az alkotmánymódosításoknak lehet, hogy nagyobb volt, mint a jelentősége, de a jogállamiság meggyengült, ha csak kis mértékben is, de vitathatatlanul. Ezt követte a különféle szövegszerkesztő bizottságok munkájának megkezdése, előbb a Salamon-bizottság, majd a Szájer-féle nemzeti konzultációs testület, a tervezet pedig közel egy hónapja megszületett.

Én nem gondolom, hogy az MSZP és az LMP helyesen tette azt, hogy duzzogó kisgyerek módjára nem hajlandó arról vitázni, ami neki nem tetszik, még akkor is, ha most az alaptörvényről van szó és nem egy homokvárról. Szavazóik nem ezért hatalmazták fel őket, arra, hogy képviseljék az érdekeiket. A Jobbik példájából utólag láthatjuk, hogy amit a többi ellenzéki pártok elérhettek volna az alkotmányozási vitán, az inkább közelít a semmihez, mint az érdemlegeshez. A szavazóikat viszont nem hagyták volna cserben, nem hagyták volna alkotmány nélkül. Így bizonyos csoportok nem érzik a sajátjuknak majd az ország alkotmányát, nem fogják elfogadni és ez bizony és a társadalomra bomlasztó hatással lesz. Vannak, akik úgy érvelnek, hogy ez magatartás vezethet majd a még, meg sem született alkotmány megbukásához. Szerintem ez csak egy általánosan felháborodott és nyugtalan légkörhöz fog vezetni, és erről a Fidesz annyira sem fog tudomást venni, mint a világról Észak Korea. Így veszélyt az alkotmány stabilitására szerintem nem fog jelenteni. A kormány céltudatosságból jeles, ezzel probléma nincs is, legyen határozott és eltökélt a munkája során; őket akarta egy ország kétharmada, tegyék is meg azt, amit megtehetnek.

De van egy kérdés, ahol nem lenne szabad egyedül véghezvinni a döntést, ahol szükséges lenne egy tényleges nemzeti konzultáció, az pedig az alkotmányozás. Volt egy nemzeti konzultáció; 800 000 embert érdekelt is, hogy szavazhatnak-e az anyukák gyermekük helyett is. Ez viszont nem nemzeti konzultáció. Az egy aprócska észrevétel, hogy én nem is kaptam meg az igen lényegi 12 kérdést, (itt azért be kell vallanom, hogy ha még meg is kapom, akkor se álltam volna negyed órát a postán a visszaküldés érdekében), de a párt, akit pedig egy éve megbíztam, hogy képviselje az érdekemet vitára sem hajlandó. Nem érzem magaménak az alkotmányt, ahogy sokan mások sem s ebben hibás az is, aki kizárt mindenkit az alkotmányozási folyamatból és az is aki kivonult belőle.

Bevett módszer manapság írók és filozófusok körében hogy egyetlen egy szóval illessék az alkotmányt, s ezt az egy szót végig felhasználva adjanak hangot véleményüknek. Ha szeretném leírni az én egy szavamat, akkor ez a „nem tiszta” lenne, de mivel az két szó, így a „homályos”-ra vagyok szorítkozva. Nem számoltam meg, hogy hány helyen találtam a tervezetben azt a kifejezést, hogy sarkalatos törvény, de az biztos, hogy a kétharmaddal feltűnően sok helyen lehet megkerülni az új alkotmányt. Számomra átláthatatlan most már, hogy mi az amit lehet, és mi az amit nem, meg persze az, hogy mit lehet akkor, ha a választásokon el fogja érni valaki a kétharmadot. Az alkotmány lyukas és átláthatatlan, és ezen lyukakat a kétharmados törvényekkel szépen ülésenként lehet betölteni. A jövőről legkevésbé sem szeretnék írni, de ami tisztán látszik már most, hogy mostantól fülkeforradalom nélkül kormányozni nem lesz egyszerű. Fritz Tamás tollát hagyta el a következő pár szó:

„nem engedheti meg magának egy ország, hogy ha egyszer újra ezek az erők kerülnek hatalomra, s azzal visszaélve romlásba döntik az országot, akkor azt újra tehetetlenül szemléje”[1]

A Fidesz a tanácsát megfogadta, a fülkeforradalom után kapott fegyvereket és lehetőségeket, hívjuk akárhogy is, megragadta és egy jó darabig nem is szándékozik elengedni. Azt, hogy ez milyen irányba vezet, azt még mindig mindenkinek saját szíve joga eldönteni.